Skip to main content

Full text of "A magyarországi oroszok történetírásának történelme"

See other formats


EX 

UB 

RIS 



PAUL R. MAGOCSI 







^^■Xiy:ik' ; íffáíya: 






- ■trí- 



^VU;V< i> *r iíí 



®^^5iÍ^jK)ÍciSm 



aias 



?*&•<«? 









mm 
















https://archive.org/details/magyarorszgiorosOOzsat 



A MAGYARORSZAGI OROSZOK 

TÖRTÉNET ÍRÁSÁNAK TÖRTÉNELME. 

ELSŐ KÖZLEMÉNY. — 



Általános a panasz a történelmi tanulmányok kedvelői közt, 
hogy e hon egyetemes történelme még mai napig sincs oly alak- 
ban, rendszerben és terjedelemben megírva, — mint a minőt a 
kor igényeihez mérten kívánni lehet s mint a minővel a művelt 
nemzetek java része már bir is. - 

E panasz indokolt ugyan, de annak hangoztatói feledik, 
hogy hazánk egyetemes történelmének a kor igényeihez mért 
megírását első sorban az teszi ez időszerint még a leghivatot- 
tabbakra nézve is nemcsak nehézzé, de valósággal lehetetlenné 
is, mert mindekkoráig nincs teljesen összehordva azon anyag, 
melyből hazánk egyetemes történelmének épülete a kellő szilárd- 
sággal és díszszel felállítható lenne. 

Az anyagokban, természeténél fogva, a legelső helyek egyi- 
két az e haza földjén élő különféle népfajok pragmaticus törté- 
nelme foglalja el. 

Nem czélom, — mert kivűl esik úgy tanulmányaim mint 
érdeklődésem körén, — e hon minden egyes nemzetiségének 
történetírásával foglalkozni s illetőleg arra a kérdésre meg- 
felelni : megvan e már e népfajok történelme oly alakban és ter- 
jedelemben írva, mely azt használható anyaggá tenné e hon 
egyetemes történelmének megírására nézve, — szándékom lévén 
e helyt csakis a magyarországi oroszok történetírásával fog- 
lalkozni. 

Arra a kérdésre, meg van-e már írva a magyarországi 
oroszok történelme a modern történetírás követelményeinek meg- 
felelőleg, — csak tagadó lehet a válasz, ámbár több oly munka 
van is, mely a magyarországi oroszok történelmét ex professo 
tárgyalja. 



A MAGYARORSZÁGI OROSZOK STB. 



569 



Nem lévén pedig, mint említém, a magyarországi oroszok 
történelme máig sem megírva a modern történetírás követel- 
ményeinek megfelelőleg, — kétségtelennek tartom, hogy e hon 
általános-, valamint a magyarországi oroszok különös történel- 
mének szempontjából óhajtania kell minden tör ténetked velőnek 
— miszerint a magyarországi oroszok történelmének mielőbb 
hivatott megírója akadjon. 

Valamely nép avagy intézmény történelme azonban csak 
úgy írható meg a kellő alakban és tartalommal, — ha először is 
jól ismerjük a kérdéses nép avagy intézmény történelmével fog- 
lalkozott férfiak műveit s így képesítve vagyunk az előmunkála- 
tokat kellőleg méltányolni és felhasználni. 

E feladatot óhajtják e sorok a magyarországi oroszok leendő 
történetírójára nézve legalább részben megkönnyíteni, — czéljuk 
lévén a lehető legtárgyilagosabban megismertetni mindazon műve- 
ket, mik idáig a magyarországi oroszok történelmére vonatkozólag 
megírattak s mik ily formán a magyarországi oroszok történel- 
mének alapos s kellő terjedelemben való megírásához föltétlenül 
szükségesek. 

Ámbár a magyarországi oroszok e hon egyik legkisebb 
számú nemzetiségét képezik s e mellett még úgy anyagilag mint 
szellemileg is nagyon hátúi állanak — mindazáltal oly számával 
dicsekedhetnek a történelmükkel foglalkozó férfiaknak, mely, bát- 
ran állíthatom, díszére válnék bármely nagyobb számú s művelt- 
ségű népfajnak is. 

* 

* * 



A magyarországi oroszok történetírása a XVII. században 
veszi kezdetét, melynek közepén Andrella Mihály tett feljegyzése- 
ket a magyarországi oroszokra vonatkozólag. Andrella Mihályról, 
nevén kivűl, csak annyit tudunk, hogy munkács- egyházmegyei 
unitus pap volt, — míg nevéből azt következtethetjük, hogy Bereg- 
vármegye »Krajna« vidékéről való volt. miután e név ott máig is 
dívik. Nem lévén alkalmam hosszas utánjárás daczára sem olvas- 
hatni Andrellának az ungvári püspöki levéltárban őrzött mun- 
káját, — arról alapos s kimerítő ismertetést sem adhatok, — 
ámbár a Duliskovics előadásából, — kinek alkalma volt a munkát 
olvashatni, — arra a meggyőződésre jutottam, hogy Andrella 
nem írt rendszeres történelmet, hanem csak feljegyezte a magyar- 
országi oroszoknak különösen egyházi történelmére vonatkozó 
adatokat, s részletesen leírta a, munkácsi egyházmegyének az ő 
korában való állapotát. 

Századok. 1890. YI1. Füzet. 



37 



570 



A MAGYARORSZÁGI OROSZOK 



E hiányos jellemzésből is meg lehet ítélni az Andrella 
munkájának értékét a magyarországi oroszok történelmére vo- 
natkozólag, mely abban állt, hogy kútforrást képez a magyar- 
országi oroszok egyházi viszonyaira nézve különösen a XVII. 
században. Miután pedig ép e század közepén, t. i. 1646-ban 
köttetett meg az unió, — mit megelőzött a Jaraszovics hírhedtté 
vált tragicus szereplése és következett a Parthén püspök ellen- 
tétesen jellemzett működése, — világos, hogy ezen időszak törté- 
nelmének megírásával Andrellának, mint fűi- és szemtanúnak, 
munkája nélkülözhettem 

Andrella személyéről, mint fentebb is érintettem, keveset 
tudunk, — de e munkája maga bizonyítja, hogy kartársaival 
sokkal alaposabb nevelésben részesült, — s hogy így nem csak 
a középiskolákat végezte el, hanem a bölcsészeti és hittani tan- 
folyamokat is hallgatta valamely kath. főiskolában, még pedig 
legvalószínűbben a nagy-szombatiban. 



A második mű, mely a magyarországi oroszok történelmével 
foglalkozik s mely hasonlókép kéziratban az ungvári püspöki 
levéltárban őriztetik, Babilovics Dánielnek » História Dioecesana« 
czímű munkája. E munkát sem sikerűit olvasnom, — de Dulis- 
kovics és Lucskay nyilatkozataiból, valamint az általok idézett 
helyekből eléggé világos képet nyerhetünk e munka előnyeiről 
és hibáiról. 

Babilovics — valódi nevén Babilya — Dániel papi szülők- 
től Beregvármegye Rákos községében született 1730 táján. Mint 
kitűnő tehetségű ifjú a gymnasiumi tanúlmányokat Ungvárt, a 
bölcsészetet, melyből tudori rangot is nyert, Győrött, a theologiát 
pedig Nagy- Szombatban végezte. Fölszenteltetése után előbb 
Ugocsa vármegyében nagy-szőllősi, 1761-től pedig Beregvárme- 
gyében oroszvégi lelkész volt. Mint ilyen 1766-tól 1772-ig egyúttal 
az Olsavszky Manó által alapított munkácsi papnevelő iskolá- 
ban az erkölcstant tanította. A püspökké kinevezett Bacsinszky 
András azonnal, t. i. 1772-ben, magához vette Ung várra Babilo- 
vicsot, mint gyóntató atyát, ki is ez állását 23 éven át, t. i. 
1795-ben bekövetkezett haláláig viselte. 

Fentérintett művét, — mely azonban csak látszólag Mun- 
kács-egyházmegye történelme, valóságban pedig minden, a ma- 
gyarországi oroszok múltjára vonatkozó s általa ismert adat 
gyűjteménye, — Babilovics mint püspöki gyóntató írta s így 
szolgálatára állott úgy a püspöki levéltár, mint pedig az eltörölt 
ungvári jezsuita collegium gazdag könyvtára. Ha ehhez hozzá- 



TÖRTÉNETÍRÁSÁNAK TÖRTÉNELME. 



571 



vesszük Babilovics kiváló tehetségét s gazdag képzettségét, 
könnyen beláthatjuk, hogy munkája különösen a XVIII. század 
második felére nézve, t. i. azon időre nézve, melyben az egri püspök 
és munkácsi apostoli vicarius közt a harcz tetőpontján állott s 
melyben Munkács egyházmegye canonisatiójában az egriek teljes 
vereséget szenvedtek, — mondom — ez időre nézve első rangú 
kútforrást képez. 

Annak azonban, ki a Babilovics munkáját olvassa, az 
Olsavszky Manó és Bradács János apostoli vicariusok korára 
vonatkozó részét e munkának felette óvatosan kell fogadni, — 
még pedig a következő fontos okból. Olsavszky Manó apostoli 
vicarius (1743 — 1767.), mellőzve az egyházmegye legjelesebb 
fiait, unokaöcscsét, Bradács Jánost küldette fel a megyebeli 
papság érdekeinek előmozdítása végett Bécsbe az udvarhoz s 
ez által egyúttal biztosította részére az utódi jogot maga után. 
Olsavszky ez eljárása sokakat elkeserített a megye jelesebbjei 
közűi. Ezek közé tartozott Babilovics is, kit fájdalmasan érintett 
az, hogy a kortársak tanúsága szerint is, a csekélyebb tehetségű 
s kisebb képzettségű Bradács lett Olsavszky utódjává, — miért is 
munkájában e két férfiút a legnagyobb elfogúltsággal s így a 
legsötétebb színekkel jellemzi. Mindebből azonban távolról sem 
következik az, a mit Duliskovics állít, hogy t. i. Babilovics csakis 
a czélból írta munkáját, hogy tere legyen az Olsavszky és Bradács 
iránt érzett gyűlöletének kifejezést adhatni, — miután e czélból 
felesleges volt foliokat írni tele, kifejezhetvén e gyűlöletét igen 
könnyen az e korban igen is használt röpíratírás utján is. A mi 
különben a Babilovics munkájának felhasználását illeti, az a 
Lucskay nyilatkozata szerint, nagyon meg van nehezítve a szerző 
dagályos és terjengős írmodora által oly annyira, hogy több 
oldalt kell elolvasni, míg az olvasó világos képet szerez az író 
nézetéről egyik vagy másik kérdést illetőleg. 



A magyarországi oroszok történelmére vonatkozó és nyom- 
tatásban megjelent művek közt időrendileg az első Décsy Antal- 
nak »Az magyar oroszokról való igen rövid elmélkedés. Kassa 
1797. ajánlva Bacsinszky András orosz püspöknek* czíinű mun- 
kája. Décsy a magyar irodalom történelmében is bír helylyel, 
miért is személyéről és működéséről feleslegesnek tartom e helyt 
beszélni. Décsyt munkája megírására, — az előszó szerint, — 
egy pócsi búcsú indította, a hol is az oda egybesereglett orosz 
népet látva, azon kérdések merültek fel előtte : 1 . hóimét vette 
eredetét az orosz nép Magyarországon ; 2. mely időtájban szakadt 

37* 



572 



A MAGYARORSZÁGI OROSZOK 



az orosz nép a jelenlegi Magyarországba ; s 3. ki alapította a 
munkácsi püspökséget ? 

A magyarországi oroszok történelme csak úgy és csak 
akkor lesz megírható alaposan, ha előbb kellő értékű feleletet 
nyerünk a következő öt kérdésre: l.őslakói-e az oroszok a jelen- 
legi Magyarországnak vagy sem, s ha nem, mikor s mi módon 
költöztek be ide? 2. mikor s mily okból költözött be Koriatovics 
Tódor Magyarországba, mily szerepet játszott itt, mily vallású 
volt, mily családi körülményei voltak s végre mily sokáig tart- 
hatott itteni szereplése? 3. mily politikai helyzettel bírtak a 
liűbérség korában az oroszok e honban ? 4. kitől s mikor vették 
fel a magyarországi oroszok a keresztény vallást, s mikor hagy- 
ták el a római egyházzal való egységet ? s végre 5. mikor s ki által 
alapíttatott a munkácsi püspökség ? 

Décsy ez öt kérdés közűi tulajdonkép csak kettőre, u. m. az 
elsőre és ötödikre igyekszik választ adni, — miután az általa 
felvetett első és második kérdés bent foglaltatik az általam fel- 
vetett első kérdésben. 

A munka czíme maga mutatja, hogy szerzője mily szerény 
feladatot tűzött maga elé s hogy így nem is volt czélja a magyar- 
országi oroszok történelmét részletesen s pragmatice tárgyalni. 
A mi azt a kérdést illeti : megoldotta-e a szerző a maga elé tűzött 
szerény feladatot, — erre a felelet csak az lehet, hogy igen, 
miután a két kérdésre eléggé kimerítő, habár nem is kielégítő, 
feleletet adott. Az első s ezzel a második kérdésére is azzal vála- 
szol, hogy az oroszok egy része, Attilával, másik része Árpáddal, 
harmadik része pedig egyes Árpádházi királyok alatt jött be. 
Az Attilával bejött oroszok, Décsy, szerint, a Duna és Temes 
mellékén telepíttettek meg, - az Álmossal s illetve Árpáddal 
beköltözött oroszok a Tiszától Moldváig, s így Erdély s Oláh- 
ország szélén nyertek lakást, — míg az Árpádházi királyok alatt 
beköltözött oroszok az északi határszéli megyékben telepedtek 
meg. A harmadik s illetve ötödik kérdésre azzal felel Décsy, hogy 
a munkácsi püspökség 1360-ban alapíttatott, arról azonban, hogy 
ki által s hogy unitusok vagy schismaticusok részére-e, — egy 
szóval sem tesz említést. E tekintetben való hallgatásának oka az, 
hogy Koriatovicsról s illetőleg ennek a magyarországi oroszok 
történelmében való szerepléseiről legkisebb tudomása sincs, — 
mi aztán kétségtelen bizonyíték arra nézve, hogy munkája csak 
a dillettantismus műve s így a magyarországi oroszok történel- 
mének, megírásánál könnyen nélkülözhető. 

Érdekesnek tartom két momentumot említeni fel Décsy 
csekély terjedelmű, — 68 nyolczadrétű lapra terjedő — s szerény 
igényű munkájából. Az egyik az, hogy a X. és XI. szakaszban 



TÖRTÉNETÍRÁSÁNAK TÖRTÉNELME. 



573 



egy történelmi adatokkal támogatott értekezést tart az unió mel- 
lett, hogy ezzel, saját nyilatkozata szerint, egyrészt a deistákat 
és naturalistákat megszégyenítse, s hogy másrészt az uniótól 
idegenkedő elemeket meggyőzze idegenkedésük alaptalan és kár- 
hozatos voltáról. 

A másik érdekes momentum a Décsy munkájában az, hogy 
a IV. és V. szakaszban azt igyekszik bebizonyítani, hogy egyrészt 
az ős-magyarok szláv műveltségűek voltak, s hogy másrészt egész 
Kálmán király koráig a magyar egyház görög-szertartású volt. 
Déesynek ez utóbbi nézetét máig is igen sokan osztják azok közűi, 
kik nemcsak a latin szertartású szerzetesek krónkáiból ismerik 
hazánk történelmét az első Arpádházi királyok alatt. 



Zsatkovics Kálmán. 



A MAGYARORSZAGI OROSZOK 

TÖRTÉNETÍRÁSÁNAK TÖRTÉNELME. 

MÁSODIK ÉS BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY. 



Két év múlva a Décsy munkájának megjelenése után a 
magyarországi oroszok múltja iránt érdeklődők figyelmét a követ- 
kező czímű munka megjelenése kötötte le : »Brevis notiti funda- 
tionis Tkeodori Koriatovics olim ducis de Munkács, pro religiosis 
ruthenis ordinis sancti Basilii magni in monte Csernek ad 
Munkács, anno MCCCLX. factae, exliibens seriem episcoporum 
graeco-catholicorum Munkacsiensium, cuin praecipuis eorundem 
aliorumque Illustriuin virorum gestis, e variis diplomatibus, decre- 
tisque regiis, ae aliis documentis autlienticis potissimum concin- 
natam. Pars prima. Authore r. p. Joannicis Basilovics ordinis 
sancti Basilii magni, in venerabili monasterio de mente Csernek 
ad Munkács, proto-hegumeno. Cassoviae. Ex typograpliia Ellin- 
geriana 1799.« Hogy e hosszú, bár a kor szokásai által igazolt, 
czímű munkát kellőleg méltathassuk, — ismernünk kell az okot, 
mely azt szülte. 

Gróf Batthyány Ignácz erdélyi püspök 1785-ben megjelent 
»Leges Ecclesiasticae Regni Ungariae etc.« czímű munkájában 
támaszkodva egy, Gowin Jánosnak tulajdonított s 1493-ban 
Munkácson kelt oklevélre, oda nyilatkozott, miszerint Koriato- 
vics soha semmiféle alapítványt sem tett Munkácson a szt. Bazil- 
rendű szerzetesek javára. Batthyány ezen nyilatkozata arra bírta 
Basilovicsot, mint a Bazil rend tartományi főnökét, hogy egy 
önálló munkában bizonyítsa be a Koriatovics által tett alapít- 
vány valódiságát s illetve kimutassa a Batthyány által ez alapítás 
valódisága ellen idézett Corvin-féle oklevél hamis voltát. 

Basilovics ez elhatározása szülte a fentemlített munkát. 
Basilovics tizennégy éven át gyűjtötte tárgyához az anyagot — s 
így igen természetes, hogy sok oly okmányra és adatra akadt 
kutatásai közben, mik nem vonatkoztak ugyan közvetlenül az 



A MAG-YARORSZAGrT OROSZOK STB. 



6 45 



általa tárgyalni szándékolt kérdésre, — de mégis érdemesek vol- 
tak a magyarországi oroszok politikai s egyházi történelmének 
szempontjából arra. hogy napvilágot lássanak. így lett aztán a 
Koriatovics alapítványának védelmére szánt munkából a magyar- 
országi oroszok történelme. 

Arra a, kérdésre: czélt ért-e Basilovics e munkájával, t. i. 
legyőzte-e kétséget kizárólag a Koriatovics-féle alapítvány való- 
diságát, — a felelet csak tagadó lehet, — miután nemcsak a 
Basilovics korának legjelesebb diplomaticusa, Schwartner, hanem 
még ma is igen hívatott férfiak azt tartják, hogy a Koriatovics- 
féle alapító oklevél valódisága nincs kétséget kizáró módon 
bebizonyítva. 

Eltekintve ettől a kérdéstől, Basilovics oly érdemeket szer- 
zett a magyarországi oroszok történetírása körűi, bogy már kor- 
társai is, kik a Décsy munkáját szintén olvasták, a magyarországi 
oroszok Herodotjának nevezték el. 

Ez elnevezést azonban nem azzal nyerte ki Basilovics, mintha 
a magyarországi oroszok pragmaticus történelmét irta volna meg, 
hanem azzal, hogy ő szedte össze a magyarországi oroszok múlt- 
jára vonatkozó oklevelek java részét, számszerűit 125-öt. 

Hogy azonban kellő képet nyerjünk Basilovics munkájáról, 
szükséges mindenekelőtt, hogy ismerjük nézetét azon fent érin- 
tett öt pontra vonatkozólag. 

Mielőtt az egyes pontokra vonatkozó nézetét ismertetném 
Basilovicsnak. — meg kell jegyeznem, — hogy a mily buzgó és 
lelkiismeretes volt az anyag összehordásában, ép oly habozó s 
egyoldalú volt annak feldolgozásában, oly annyira, hogy — leszá- 
mítva a Koriatovics-féle alapítvány valódiságának védelmét — 
ítélete az egyes eseményekről és személyekről igen óvatosan 
fogadandó, — lévén ő fenti hibák mellett még a legnagyobb mér- 
tékben optimista. Daczára azonban mindezeknek, úgy hiszem, 
hogy túloznak, kik Basilovicsot egy, mindent dicsérő fecsegőnek 
tartják. A fent érintett öt kérdő pont közűi az elsővel kétszer, 
t. i. munkája I. kötetének 74—75. és II. kötetének 1--6. lapjain, 
foglalkozik és arra az eredményre jut, hogy Magyarországon 
sokkal a hét vezér bejövetele előtt laktak már oroszok, kik túl a 
Tiszán és Dunán laktak, míg a magyarokkal bejött oroszok határ- 
őri szolgálatra lettek rendelve. 

A második kérdésre Basilovics munkája, természeténél 
fogva, a legrészletesebb s így a legterjedelmesebb feleletet igyek- 
szik adni. E feleletet foglalja el az I. kötet 1 — 14 lapjáig s úgy 
hangzik, hogy Koriatovics, kinek családját Caesarinus Oolumnától 
származtatja, 1339-ben jött be Magyarországba s nyerte podoliai 
örökségéért cserébe a munkácsi és makoviczai herczegségeket, 



646 



A MAGYARORSZAGI OROSZOK 



miket utódjai egész 1458-ig birtak. Basilovics szerint Koriatovics 
unitus volt s igy unitus-zárdát alapított Munkácson. Koriatovics 
halála helyéről és idejéről nem szól ugyan határozottan, — de 
több nyilatkozatából az tűnik ki, hogy, hite szerint, Koriatovics 
Munkácson, még pedig 1360 után nemsokára hunyt el. 

A harmadik kérdésre az a Basilovics felelete, hogy a ma- 
gyarországi oroszok egész 1458-ig önálló herczegséget képeztek. 
E herczegség terjedelméről, szervezetéről s egyáltalában viszo- 
nyairól egy szóval sem emlékszik, valamint állítását semminemű 
okozati adattal nem támogatja. 

A negyedik kérdésre vonatkozólag az a meggyőződése 
Basilovicsnak, hogy a magyarországi oroszok 867 körűi Cyrill és 
Methód testvérektől vették fel a kereszténységet a görög szer- 
tartás szerint, mely Basilovics nézete szerint az uralkodó volt 
Magyarországon egész a XIII. századig. Arra nézve, hogy mikor 
hagyták el a magyarországi oroszok az uniót, nincs megállapo- 
dott véleménye, miután egyik helyütt azt vitatja, hogy az oroszok 
elhagyták ugyan, 1050 után, az uniót, de 1252-ben visszatértek 
ahhoz sígy 1646-ban csak az okból volt szükség az unió nyilvános 
elfogadására, mert az erdélyi fejedelmek pressioja folytán néme- 
lyek ingadozni kezdtek abban, — míg más helyütt azt állítja, 
hogy az oroszok sohasem hagyták el az uniót. 

Hasonló habozást találunk nála az ötödik kérdésre adott 
feleletében. Míg ugyanis műve elején, támaszkodva Assemann és 
Papebroch tanúságára, azt állítja, hogy a munkácsi püspökség 
ősrégi t. i. már a magyarok bejövetele előtt létezett, addig mun- 
kája közepén már azt mondja, hogy a munkácsi püspökséget 
II. Ulászló alapította. 

Megismerve ily módon a Basilovics nézetét azon öt pontra 
vonatkozólag, — mely mintegy csontvázát kell hogy képezze a 
magyarországi oroszok történelmének, — hátra van még egy pár 
szóval a munka hatásáról kortársaira, folytatásairól s helyéről a 
magyarországi oroszok történetírásábán szólani. 

Magában a Basilovics munkájában négy oly kortársá- 
nak olvassuk véleményét e munka felől, kik úgy tudományos 
képzettségöknél, mint állásuknál fogva legilletékesebb bírálói 
lehettek. 

Az első véleményt, mint hivatalos egyén, Müller Jakab 
Ferdinánd nagyváradi jogakadémiai tanár, kerületi censor, 
mondta ki Basilovics munkája felett s nem győzi azt dicsérni s 
szerzőjét magasztalni. 

A másik ítéletet, szintén hivatalos személy, Gotzig Ignácz 
kassai tanár s kerületi censor mondta ki e munka felett. Gotzig 
elismeréssel van ugyan a munka érdemei iránt, de nincs annyira 



TÖRTÉNETÍRÁSÁNAK TÖRTÉNELME. 



647 



elragadtatva, mint Müller, sőt fmomúl tudtára adja a szerzőnek, 
hogy a munka nyelvezete nagyon is messze áll a classicitástól. 

A harmadik, ki véleményt mondott a munka felett, Simon- 
chicz Incze kegyesrendi tanár Máramaros-Szigeten. Simonchicz 
egy önálló dolgozatban czáfolta Basilovics abbeli állítását, hogy 
a Koriatovics-féle alapító oklevélben említett »florenus longus« 
alatt az úgynevezett rhénes t. i. 51 krból álló forintot kell érteni, 
s azt igyekezett kimutatni, hogy a »Horenus longus« alatt arany 
forintot kell érteni. E czáfoló iratában »eximium opus«-nak 
nevezi a Basilovics művét. 

A negyedik, s az előbbieknél még liivatottabb férfiú, ki 
Basilovics munkájával foglalkozott, Sclivartner volt, a ki »Intro- 
ductio in rém Diplomaticam etc.« czímű, 1802-ben megjelent 
munkájában oda nyilatkozik, hogy Basilovics derék diplomaticai 
harczot vívott munkájában Battyányval szemben, a nélkül azon- 
ban, hogy a győzelmet magáénak mondhatná. 

Sclivartner e nyilatkozata bírta rá Basilovicsot részben 
munkája TI. kötetének kiadására, mely 1804-ben szintén Kassán 
jelent meg. E kötet anyagát, javarészben az I. kötet utolsó feje- 
zetének megértéséhez szükséges okmányok gyűjteményét képezi, 
t. i. azon okmányokét, melyek az egyházmegye canonisatiójára s 
az újonnan canonisált püspökség, káptalan és papnövelde dona- 
tiojára vonatkoznak. 

Míg Basilovics az L kötetben külső okokkal igyekezett 
bebizonyítani a Koriatovics alapító oklevelének valódiságát s 
illetve kimutatni a Corvin-féle oklevél hamis voltát, addig 
Sclivartner fentebbi ítélete által buzdítva a IL. kötetben magából 
az oklevél alakjából, írásából s irályából kívánja kimutatni, hogy 
az oklevél eredeti s valódi. 

Arra a kérdésre végűi, mily szolgálatot van hívatva tenni 
Basilovics munkája a magyarországi oroszok történelmének meg- 
írásánál, — ■ nem lehet, szerintem, helyesebb feleletet adni, mint 
a minőt Gotzig adott, midőn azt irta »pro tót in lucem prodatis 
documentis. tibi históriámul cultores gratias referent. Dánt 
materialia pro solidioribus aedificiis. Faxit Deus, ut exemplo 
tuo quocpie in natione lluthenica tani bene coli coepta, plures 
ad similia accendantur.« 



Majdnem teljes negyven év telt el, míg Gotzig fentirt óhaja 
teljesedni kezdett, — .miután 1842-ben irta meg Lucskay Mihály 
^História Garpathico-Rutlienorum« czímű négy kötetes mun- 
káját, mely kéziratban az ungvári püspöki levéltárban őriztetik. 
Lucskay Mihály 1 789. november 19-én Bereg vármegye 



648 



A M Afi YARORSZAGT OROSZOK 



Nagy-Lucska községében született, hol atyja ének-tanitó volt. 
Atyját Pappnak hívták és ő csak később vette fel a szülőhelye 
nevét. A kitűnő tehetségű ifjú a középiskolákat Ungvártt végezte, 
a theologiai tanfolyamot pedig Bécsben. Fölszentelése után Gocsy 
püspök udvarába vette s kinevezte titkárává s egyszersmind egy- 
házmegyei könyv- és levéltárnokká. Gocsy püspök egy szelíd, jó 
lelkű, de a kor által úgy physicailag, mint szellemileg meggyen- 
gült férfiú volt, ki ez okból teljesen átadta volt magát kitűnő 
tehetségű s képzettségű titkára vezetésének, olyannyira, hogy az 
egykorúak tanúsága szerint, 1817-től 1827-ig, tehát tiz éven át, 
Munkács egyházmegyének a névleges püspöke Gocsy Elek volt, 
de tényleg Lucskay kormányozott. E befolyásos állás a mily iri- 
gyeltté tette a fiatal Lucskay helyzetét, ép oly sok, s bátran mond- 
hatni, engesztelhetlen ellenséget szerzett neki. Ez ellenségek 
támadásait s áskálódásait kikerülendő, 1827-ben Olaszországba, 
Luccába távozott, hogy itt a Bourbon Károly lierczeg által 
betelepített orosz ajkú gór. katholicusok lelkészévé legyen. Négy 
évig, t. i. Gocsy püspök haláláig működött Luccában s hogy úgy 
működés, mint személyes tulajdonai mennyire megnyerték a 
lierczeg tetszését, mutatja az, hogy a lierczeg nemcsak a bőid. 
Szűzről nevezett luccai apátsággal tiintette ki, hanem még sze- 
mélyes barátságára is méltatta. Hogy olaszországi tartózkodása 
alatt mennyire gyarapította ismereteit s tágította látkörét, arról 
fentidézett munkájának nem egy lapja tanúskodik. 

Lucskay t a honvágy hozta vissza Ung várra s az a remény, 
hogy négy évi távolléte s magasabb egyházi rangja elhallgattatja 
talán ellenségeit s megszerzi neki azon polezot az egyházmegyé- 
ben, melyre képzettségénél és érdemeinél fogva egyaránt számít- 
hatott. Reményei csak részben teljesültek, — a mennyiben ki 
lett ugyan nevezve az akkori mindenható generális vicarius, 
Csurgó vics János által ungvári lelkészszé és kerületi esperessé, 
de a nyugalmat ellenségeitől meg nem nyerhette, miután ezeket 
még nagyobb haragra ingerelte annak látása, hogy az általok 
gyűlölt Lucskay oly kitüntetéssel jött vissza Luccából, minőre 
ők az akkori viszonyok közt nem számíthattak. 

Ellenségeinek ez eljárása arra bírta az érzékeny lelkű 
férfiút, hogy elvonulva a közszerepléstől, teljesen a tudományos 
működésnek adta át magát. 

E működés első gyümölcse volt 1801-ben megjelent egy- 
házi beszédeinek két kötete, mely máig is alighanem a leg- 
elterjedtebb kézikönyvét képezi az egyházmegyebeli papságnak. 
Második munkája az 1808-ban megjelent »Pragmatica Slavo- 
Ruthenica«, — mely az ó t. i. szentirási szláv nyelv megértésé- 
hez első rendű segéd-könyv. 



Történetírásának történelme. 



049 



E munka megjelenése után látott hozzá idézett törté- 
nelmi munkája megírásához, mely a mint fényes bizonyságot tesz 
egyrészt történetírói hivatásáról s páratlan s lelkiismeretes szor- 
galmáról, — úgy másrészt élénk képet nyújt a szerző kedély- 
világáról. Munkája első kötetének jeligéje: »Historia etiam si 
obscurae gentis, tűmén addit clarioli nationi« még elég tár- 
gyilagos, — míg az előszóban már némi ridegség észlelhető, a 
mennyiben azt Írja, hogy fölösleges előszót Írni, miután azt úgy 
sem szokta senki olvasni. Mig az első kötet, jeligéjében s előszavá- 
ban egy, a világ Ítéletével keveset törődő férfiúra ismerünk, 
addig a második kötet szintén rövid előszavának e nyilatkozata 
»verbalem crisim contemno, reálom accepto« arra enged követ- 
keztetni, hogy ellenségei a még csak készületéiben levő s igy 
általok nem is ismert munkáról a leghitványabb kritikát terjesz- 
tették a szerző elkeserítése végett. 

Lucskay, hogy nagy műve Írásában ne zavartassa magát 
ellenségei ezélzatos kritikája által. kezdte magát beletalálni 
abba a helyzetbe, melyet az Üdvözítő e szavakkal jellemzett : 
»Nemo próféta in patria sua«, — miután munkája III. kötetének 
a következő sorokat adta jeligéül : »Si vis laudari, si vis propheta 
vocari linque lares proprios, alibi iige sedem, — Tota patet 
tallus inopi, quacunque meabis, - Pauper in exilio nullibi, ubi- 
que domi.« Műve előhaladásával régi baja is, mellkór, — 
erősbödött, érezve közel végét, ki akar békűlni sorsával, s — 
mint igaz ember és pap, — megbocsátani óhajt elleneinek s 
türelemre indítani magáit, miért is műve IV. kötetére e jelszava- 
kat Írja: »Nobilc vinccnde genus, patientia omni etc.« — de a 
mellett visszatekintve lefolyt életére, igazat ad a nagy epigram- 
mistának, Martialisnak, midőn ennek a szavait : » Bella vei in 
odiis aut Marté geruntur aperto« szintén műve homlokára Írja. 

A testi fájdalmak, de még inkább a szellemi fáradal- 
mak, izgalmak és bántalmak sírba vitték a még csak 54 éves 
férfiút 1843-ban a nélkül, hogy művét, melyen oly szeretettel s 
oly odaadással dolgozott éveken át, a nyilvánosságnak adhatta 
volna át, — s a nélkül, hogy legalább az a tudat édesíthette 
volna meg utolsó perczeit, miszerint műve halála után lát nap- 
világot s fényt vet szerzője nevére. 

Lucskay követője volt ugyan Basilovicsnak s lelkiismere- 
tesen felhasználta munkájában a Basilovics által egybehordott 
anyagot, — de messze felette áll Basilovicsnak a. tárgyilagosság 
és a 2 i anyag kritikai feldolgozása terén úgy, hogy munkája bátran 
kiérdemli a pragmatikus jelzőt. E jeles s bátran mondhatni min- 
den történetírót díszítő tulajdonai mellett munkája becsét még 
az is a Basilovicsé fölé emeli, hogy míg Basilovics csak az egyes 
Századok. 1 HÍM). Vili. Füzkt. 1- 



650 



A MAGYARORSZÁGI OROSZOK 



eseményekre vonatkozó legfontosabb adatokat szerezte meg s így 
azok alapján többnyire egyoldalú Ítéletet is alkotott az egyes 
eseményekről és szereplőkről, — addig Lucskay lelkiismeretesen 
összegyűjtött minden, mondhatni legcsekélyebb adatot is, s igy 
képessé tette magát mélyebben behatolni az egyes események 
indító okaiba s következményeibe, s ez által egyszersmind tisztább 
s elfogulatlanabb ítéletet alkotni magának az egyes események 
hordereje s az azokban szereplő egyének jelleme felől. Szóval, 
Basilovics csak az események burkát, míg Lucskay azok magvát 
mutatja nekünk. 

E jeles tulajdonai mellett Lucskay munkája sok oly, inkább 
alaki hibában szenved, — mit a kor, melyben a. munka Írva volt, 
talán igazolhat, — de a mi egy pragmatikusnak nevezett mun- 
kában mégis kifogásolandó. 

E hibák elseje az, hogy munkájában sok oly fejezet van, 
mely vagy semmi, vagy csak nagyon is laza összefüggésben van 
a magyarországi oroszok történelmével. így pl. műve első kötetét 
csaknem teljesen annak vitatása képezi, hogy az ó-kor csak- 
nem minden jelesebb múltú népe szláv nép volt ; hogy Pan- 
nónia őslakói: geták, dákok, kabarok, kazárok stbbiek a magyar- 
országi oroszok ősei voltak. Ezzel Lucskay ugyanazon hibába, 
esett, melyet több helyütt oly élesen ostoroz H orvát Istvánban, 
kinek a magyarok eredetéről táplált és hirdetett nézete nem 
csekély mértékben járult hozzá a Lucskay munkájának megszü- 
letéséhez. 

Hasonló hibában szenved a munka II. kötete is. miután 
abban egy helyt a czigányok eredetéről s múltjáról tart hosszú 
értekezést, más helyt pedig az oláhok egyházi s irodalmi viszo- 
nyairól beszél igen hosszadalmasam 

Másik s ennél nem csekélyebb hibája Lucskay munkájának 
az, hogy sokszor ellentmond önmagának oly fontos kérdésekben, 
a hol az olvasó leginkább óhajtja a biztos Ítéletet. 

Érdekesnek tartom megjegyezni, miszerint Lucskay művei- 
nek első kötete csalhatatlan jeleit hordja magán azon törekvés- 
nek, hogy Horvát Istvánnak minden régi hírneves nemzetben 
a magyarok eleit látó hazafiúi buzgalma nevetségessé tétessék, 
a mint azt Lucskay műve I. kötetének 124. lapján nyíltan ki is 
fejezi, midőn gúnyolódva sajnálkozik I. Napóleon felett, hogy oly 
későn született, mert ha előbb születik, úgy, Lucskay szerint, 
szerencsés lett volna Horvát István által a magyarok közé 
vétetni fel. Messzire vezetne részletesen ismertetni Lucskaynak 
különösen az etymologia alapján kifejtett abbeli nézetét, hogy 
az ős magyarok szláv műveltségűek voltak, miután az ős hazában 
a szomszéd kazar s így Lucskay szerint szláv néptől vették át 



TÖRTÉNETÍRÁSÁNAK TÖRTÉNELME. 



651 

űgv a kormányformát, mint pedig a kormány fór mával járó hiva- 
talok s méltóságok neveit. A Lucskay által előszeretettel ápolt 
etymologia alapján nemcsak a nádorispán, pristald stb. szláv 
szavak, hanem Almos, Zoltán. Vaik, Lebediás is csak a szláv 
nyelvben birnak jelentőséggel. 

Porphyrogeneta Konstantin, Nestor és az arab Írók műveire 
támaszkodva Lucskay abban a nézetben van, hogy a magyarok 
két alkalommal jöttek be a mai Magyarországba. A magyarok, 
ugyanis 737 körűi a Kruna és a Terek folyók környékén laktak, — 
Lucskay szerint. De migaKuma mellett lakó magyarok. — kiket 
az egykorú írók fehér vagy szőke magyaroknak neveznek, - az 
arab iga alól szabadúlandók. elhagyták 739-ben ősi lakhelyeiket 
s nyugat felé haladva, elfoglalták a szlávok és oláhok földjét és 
szőke magyarok vagyis székelyek neve alatt a mai Erdélyben 
telepedtek meg, — addig a Terek folyó mellett lakó magya- 
rok, kiket fekete magyaroknak nevez Nestor, csak másfél szá- 
zad múlva hagyták el a mazurok és uzok által lakhelyeikből 
kiűzött bessenyök nyomása folytán ősi hazájukat s útjokban — 
Kievet érték s támadták meg. A kievi fejedelem adófizetői, a szőke 
magyarok, kötelességökhöz híven Kiev védelmére siettek, — r de 
itt megismerkedvén a fekete magyarokkal, mint testvércsaláddal, 
szövetségre léptek ezekkel s nemcsak Kiev elfoglalásában, de 
Pannónia meghódításában is hatalmas segélyére voltak roko- 
naiknak. 

Ezen adatok alapján Lucskay tagadja a magyarok rokon- 
ságát a hunnokkal s avarokkal s a mesék közé sorozza azon 
állítást, mintha a székelyek a hunnok maradékai volnának. 

Ez általános megjegyzések után lássuk, mily feleletet talá- 
lunk Lucskay nál a kérdéses öt pontra vonatkozólag. 

A mi a magyarországi oroszoknak jelenlegi lakhelyeikre 
való beköltözésének módját s idejét illeti, Lucskay Basilovicscsal 
együtt azt hiszi, hogy a magyarországi oroszok ős lakói e honnak, 
bár későbbi bevándorlásuk által folyton szaporodtak, — miért is 
élénk polémiát folytat az ellenkező nézetet hirdető Bárdossy, 
Szirmay, Gayal és Palásthy ellen. 

Koriátovicsra vonatkozólag azon nézetben van, hogy 
1354-ben jött be Magyarországra. Koriá tovics családi viszo- 
nyait illetőleg nincs határozott nézete, miután egy helyütt az 
alapító oklevél szavaira támaszkodva, azt állítja, hogy Koriátovics 
utódokat hagyott maga után, — addig egy másik helyen Palásthy 
után azt írja, hogy Koriátovics utódok hátrahagyása nélkül 
halt el. Hasonlókép nem birt Lucskay határozott nézetre jutni a 
Koriátovics halálának idejét s helyét illetőleg, mert míg az egyik 
helyen azt írja, hogy Koriátovics 1365-ben Podoliában halt el, 

4 2* 



652 



Á MAGYARORSZÁGI OROSZOK 



addig máshelyen 1395-re és Munkácsra teszi Koriátovics halá- 
lának idejét s illetőleg helyét. 

A magyarországi oroszok politikai helyzetét illetőleg a 
Lucskay nézete az, hogy a magyarok által itt talált oroszok a 
hon többi őslakóival együtt jobbágyokká lettek, míg a királyok 
által betelepített és a Koriátovicscsal bejött oroszok királyi szol- 
gák voltak s így a magyar közjog szerint a nemesekés jobbágyok 
közt közép-helyet foglaltak el. 

A magyarországi oroszok, Lucskay nézete szerint, Cyrill és 
Methód által téríttettek meg s folyton egyességben éltek a római 
egyházzal. 

A munkácsi püspökség alapítását Koriátovicsnak tulajdo- 
nítja Lucskay. 

Arra a kérdésre, mily szertartásit volt az ősi magyar egy- 
ház, Lucskay azt feleli, hogy ámbár Szt. István a latin szertar- 
tási! papok által terjesztette a magyarok közt a kereszténységet, 
- mindazáltal a nép óriási többsége egész a tatárjárásig görög 
szertartásé volt, — ilyenek lévén a tatárjárás előtt parányi kivé- 
tellel az összes zárdák. 

Lucskay munkájának becsét két függelék is emeli. Az egyik 
a De Camelis József apostoli vicarius »Diariuma«, a második 
pedig Pásztélyi János első nagyprépost »I > raenotatioi.« Az utóbbi 
függelék, mondhatni, az egyházmegye dióhéjba szorított törté- 
nelme, mely azonban a papnevelést illetőleg az egyházmegyében 
egyúttal első rendű kutforrást képez. 

Ez elősorolt tulajdonai a Lucskay munkáját első rendű 
kutforrásává teszik a magyarországi oroszok történelmének, 
miután a későbbi írók, mint alább látni fogjuk, műveik javarészét 
Lucskaynak köszönhetik. 



A harmadik munka, mely a magyarországi oroszok törté- 
nelmével foglalkozik s napvilágot látott, Mészáros Károlynak 
1850-ben megjelent »A magyarországi oroszok története « czímíí 
munkája. 

Mészáros műve I. szakaszának bevezetésében a magyar- 
országi oroszok pragmatikai történelmét ígéri adni munkájá- 
ban, — de, a mint látjuk, — csakis Ígéri. 

Alig van munka, mely oly csodálatos vegyűlékét képezné a 
pártatlan történetírásnak és a kort mozgató kérdések nem minden 
animositástól ment tárgyalásának, mint a Mészáros műve. Igaz, 
ugyan, hogy a munka egyszeri elolvasása is meggyőzhet bárkit 
arról, hogy Mészárosnak nem az volt, bár azt jelölte ki, 
főczélja, hogy a magyarországi oroszok történelmét írja meg, 



TÖRTÉNETÍRÁSÁNAK TÖRTÉNELME. 



653 



hanem inkább az, hogy a magyarországi oroszok történelmére 
vonatkozó adatok összecsoportosítása által kimutassa az oroszok 
nemzetiségi aspirálóinak jogosultságát, mely aspirátiók Világos 
után tág tért reményibe ttek volna találni az érvényesülésre. 

E szempontból tekintve a Mészáros munkáját, sok oly dolog 
felvételét e munkába könnyen kifogunk magyarázhatni, mit más- 
különben sehogysem találhatnánk helyén a Mészáros művében. 
Mészáros ugyan dorogi születésű s így tősgyökeres magyar- 
ember, de mint gör. kath. vallásit egyén, bizonyos solidaritásba 
helyezi magát az összes gör. kath. vallásit orosz néppel, miért 
is az egyes felötlő történelmi kérdések tárgyalásánál nem az 
objectiv felfogást igyekszik az olvasóval elfogadtatni. 

Ma, vagyis 40 év múlva a munka megjelenése után, 
olvasva a dátumot s a Maecenás t. i. Dobránszky Adolf nevét, 
kinek a munka ajánlva volt, — meg tudjuk magyarázni magunk- 
nak a subiectivismus indokát e munkában, — de a munka meg- 
jelenése korában az olvasók legnagyobb része e subiectivismus 
szőtte állításokat úgy fogadta, mint az objectiv történetírás köve- 
telményét. 

Eltekintve, különben, e sajátos tulajdonától, Mészáros 
munkája, mint történelmi mű, csak annyiban bír becsesei, 
hogy magyar nyelven adta elő a Basilovics s különösen Lueskay 
által összegyűjtött s a magyarországi oroszok történelmére vonat- 
kozó adatokat. Arabár Mészáros csak egyetlenegy adatnál idézi 
Lucskayt, * — mindazáltal munkájának java része, — különösen 
a magyarországi oroszok eredetét s az ős magyarok műveltségét 
tárgyaló része, nem egyéb, mint Lueskay ide vonatkozó helyeinek 
szolgai fordítása. 

Mészáros — eltérőleg előzőitől, — kik a magyarországi 
oroszok történelméből a java részt az egyházi viszonyok ismerte- 
tésének szentelték, — munkájában a fősulyt az oroszok politikai 
történelmére látszik fektetni, — de csakis látszik, — miután 
csakis a Basilovics és különösen Lueskay által felfedezett e tárgyra 
vonatkozó adatokat ismétli s azokat bölcselkedve hosszú lére 
ereszti úgy, hogy munkájának e része mihez sem hasonlít inkább, 
mint egy parányi s hozzá vázlatos festményhez, mely egy arány- 
talant nagy és széles keretbe van foglalva. 

Fentebb említem, hogy a Mészáros műve nem objectiv 
történelem, hanem inkább iránymű. E nézetemet misem támo- 
gathatja jobban, mint Mészárosnak egész művén végig húzódó 
azon nézete, hogy a latin szertartási! egyház halálos ellensége 
lévén a görög szertartású egyháznak, — - a magyarországi oroszok 
uniója hátrányára volt e népnek úgy egyházi, mint különösen 
politikai tekintetben. 



654 



A MAGYARORSZAGI OROSZOK 



Hogy Mészáros e nézete mily hamis és alaptalan, arra nézve 
a legjobb bizonyíték, nézetem szerint az, hogy köztudomásúlag 
az unió elfogadásáig az orosz nép s különösen annak papsága 
úgy anyagilag mint szellemileg a legnagyobb nyomorban sín- 
lődött, s emelkedése mindkét téren ép az unió elfogadásától 
datálódik. 

A magyarországi oroszok eredetét illetőleg Mészáros azt 
vallja, hogy az oroszok őslakói ugyan e Ilonnak, de későbbi 
bevádorlások által is szaporodtak, mely bevándorlások közt a 
legnevezetesebb a Koriátovics-korabeli, miután ekkor egyszerre 
40,000 család jött be. 

Koriátovies, Mészáros szerint, 1360 előtt jött be s eleinte 
a Sátorhegyén épült várat kapta volt Nagy Lajostól, míg népét 
1360-ban hozta be, mely évben egyúttal a munkácsi uradalmat 
kapta herczegi czímmel. Koriátovies, Mészáros szerint, 1365-ben 
Podoliában meggyilkoltatott s utódok nélkül hunyt el. 

A magyarországi oroszok politikai helyzetét illetőleg 
Mészáros azt véli, hogy ámbár az oroszoknak politikai súlyuk 
e honban soha sem volt, de mint határőrök és várjobbágyok 
sok kiváltsággal bírtak, mely közt első az volt, hogy vajdát 
választottak, ki önállólag kormányozta az alája rendelt népet. 

Mészáros azt hiszi, hogy a magyarországi oroszok már a 
Cyrill és Methód praedikálása előtt is görög szertartásit keresz- 
tények voltak, s csak a szláv-nyelvű isteni tiszteletet vették át e 
testvérektől. A római egyháztól, Mészáros szerint, az oroszok 
Kálmán király alatt szakadtak cl, miután az 1112. nemzeti 
zsinat intézkedései a görög szertartás kiirtását czélozták. 

A munkácsi püspökség alapítását Mészáros II. Ulászlónak 
tulajdonítja s az alapítás évét 1491 -re teszi. 

Végigtekintve még egyszer eddig tett megjegyzéseimre 
s figyelembe véve azt, hogy Mészáros müvét még az oroszok sor- 
sának javítását ezélzó reformeszmék tolmácsolására is felhasz- 
nálta, — el kell ismernünk, hogy a Mészáros műveit igen is nagy 
óvatossággal kell a magyarországi oroszok leendő történet- 
írójának használni, ha nem akar a Mészáros munkáját jellemző 
elfogultság és egyoldalúság hibájába esni. 

Mészáros munkájának legsikerültebb s így legértékesebb 
része a »Függelék«, — miután az abban közölt okmányok egy 
része a magyarországi oroszoknak az 50-es évek elején kifejtett 
működésére, más része pedig a beregi »krajnya« történelmére 
nézve első-rendű kútforrást nyújt. 

Mészárossal, mint még életben levő egyénnel, — személyi- 
leg foglalkozni e helyt sem czél- sem pedig alkalomszerűnek 
nem találom, — miért is csak annyit jegyzek meg, miszerint 



655 



történetírásának történelme. 



Mészáros összes művei idáig mindig egy-egy subiectiv eszme szol- 
gálatában írattak, oly annyira, hogy műveinek minden ismerője 
attól tarthat, hogy a jelenleg kiadás küszöbén lévő »IJng vár megye 
monographiája czímű munkája sem lesz e hibától ment. 

A magyarországi oroszok történetírója tehát, — mint már 
lentebb is említém, — a Mészáros munkáját, a közölt okmányok 
leszámításával, bátran nélkülözheti, ha Lucskay után újat 
keres, - de ha érdekli a szerző álláspontja s nézete az egyes 
esemény ckrő : akkor olvasatlanúl nem hagyhatja. 



A magyarországi oroszok történelmét tárgyaló munkák 
közt az első hely, nézetem szerint, Biderman Hermán Ignácz »Die 
ungarische Ruthenen, ihr AVohngebiet, ihr Erwerb und ihro 
Geschichte« czímű munkáját, melynek I-ső része 1862-ben, 
másik része pedig 1867-ben Innsbruckban jelent meg, — illetné 
meg, — ha teljes volna ; de miután e munkából ép, — a mi szem- 
pontunkból tekintve a dolgot, a legfontosabb rész, t. i. a magyar- 
országi oroszok egyházi s művelődési, szóval beltörténelme hijány- 
zik, — az elsőséget neki mindaddig meg nem adhatjuk, — míg 
e hiányzó, harmadik rész meg nem jelenik. 

Bidermann 1855-től 1861-ig részint a pesti egyetemen, 
részint pedig a kassai és pozsonyi jogakadémiákon tanárkodott, 
s mint a statistika és nemzetgazdaságtan tanára, tanúlmányai 
közt figyelme a magyarországi orosz nép felé fordúlt. 

Bidermann már szakmájánál fogva sem tarthatta kielégítő- 
nek csak történelmét írni meg a magyarországi oroszoknak. — 
miért is munkáját három részre osztva, — az első részben a 
magyarországi oroszok statistikáját, föld- és néprajzát írja le, még 
pedig oly részletességgel, mely felette kevés kívánnivalót hagy 
hátra s mely leírás részben hivatalos adatok, részben pedig 
személyes tapasztalás alapján lévén készítve, — becses s mond- 
hatni nélkűlözhetlen segédforrásúi fog szolgálni mindenkor a 
magyarországi oroszok jelenével vagy múltjával foglalkozókra 
nézve. 

Műve II. részében a magyarországi oroszok kültörténelmét 
tárgyalja Bidermann, - míg a III. rész, mely, mint említém, a 
magyarországi oroszok belső t. i. egyházi s művelődési történel- 
mét volt hivatva tárgyalni s melyhez a szerző az egész mű tar- 
talom mutatóját is Ígérte csatolni, vagy toliban maradt vagy 
kiadatlanúi hever. 

Hogy Bidermann nem lakott az oroszok közt, - - ámbár 
több utazást tett köztük, — hanem csak szomszédságukban, 



656 



A MAGYAKORSZAGI OROSZOK 



műve első részének több helye mutatja, — miután az oroszok 
azon részéről, mely a Kassával szomszédos megyékben lakik, 
sokkal részletesebb és így hívebb képet nyújt, — mint pl. a 
beregi, ugocsai és máramarosi oroszokról, mely előbbiek pedig, 
a Bidermann nyilatkozata szerint is, — a leghívebb képviselői 
a magyarországi oroszok typusának. 

A II. rész hosszú, 38 oldalra terjedő bevezetése igen laza 
összefüggésben van a magyarországi oroszok történelmével s 
inkább talán az I. rész etímographiai szakaszához illett volna, 
miután abban a szerző tudományos és széles alapra fekte- 
tett apparátussal igyekszik bebizonyítani, hogy egyrészt a nagy 
oroszországi oroszok nem is szlávok, hanem csak egy, a szláv jelle- 
get teljesen nélkülöző tatár-, finn- és szláv keverék, — s hogy így 
másrészt csakis a kis- oroszországi oroszok, — kik közűi a 
magyarországi oroszok is származnak, — tiszta szlávok. Világos 
ebből, hogy Bidermann tagadja a magyarországi oroszok rokon- 
ságát a nagy oroszországiakkal, kiket, mint Bidermann állítja, 
a kis oroszországiak úgy gyűlölnek mint idegeneket. 

Bidermann nevelésénél és állásánál fogva ellenszenvvel 
viseltetik a magyarok s illetve ezeknek 1848-ig uralkodott osz- 
tálya iránt, miért is egyrészt a magyarországi oroszok anyagi és 
szellemi elmaradottságának okát a magyarok elnyomásában és 
zsarnokságában keresi, — másrészt pedig az oroszok javára a 
múltban tett intézkedéseket a királyok jóakaratának, s illetve az 
újabb időben az osztrák kormánynak tulajdonítja, - s így közvetve 
azon hitet igyekszik az olvasóban felkölteni, miszerint a magyar- 
országi oroszok anyagi és szellemi érdeke az osztrák uralom fenn- 
maradását kiyánja. Miután Bidermann a »Gesamtreich« híve, 
mint az különösen »Geschichte dér österreichischen Gesamt- 
Staats-Idee« czímű munkája bizonyítja, — világos, miszerint a 
magyarországi oroszok történelmében kifejtett ebbeli subjectiv 
nézetei nagyon is óvatosan fogadandók. 

A magyarországi oroszok, Bidermann szerint, nem őslakói 
e honnak, miután legelőször Almos kíséretében jöttek e földre 
oroszok, — kik aztán a későbbi bevándorlások által szaporodtak. 
Az utolsó bevándorlás, Bidermann szerint, a XVIII. század foly- 
tán történt, midőn a lengyel olygarchák sanyargatásai, valamint 
a latin clerus üldözései elől Galicziából vándoroltak be Mára- 
maros, Bereg, Ung és Zemplén megyék északi részeibe oroszok. 

Koriátovicsról csak annyit mond Bidermann, hogy az 
1354-ik évi braclavi szerződés alapján nyerte volt a munkácsi 
uradalmat, — míg a Koriátovics család viszonyairól, bejövetele 
és elhalálozása idejéről talán csak a ÜL kötetben készült beszélni. 

A magyarországi oroszok, Bidermann szerint, eredetileg 



TÖRTÉNETI HASÁNAK TÖRTÉNELME. 



657 




mind szabad emberek voltak és e szabadságukban, mint várjob- 
bágyok, királyi udvarnokok és vadászok, — egész az új korig 
vagyis a mohácsi vészig megmaradtak. A mohácsi vész utáni 
zavaros időkben s különösen a felkelések korában kezdték az 
egyes olygarchák jobbágyi szolgálatra szorítani az oroszokat, — 
mig végre a Mária Terézia Urbáriumának egyoldalú és sérelmes 
értelmezése a földesurak részéről az összes oroszokat jobbágyi 
sorsra juttatta. 

Bidennann nem hiszi, hogy létezett volna itt önálló orosz 
herczegség, ámbár, szerinte, a beregi »Krajnya« kilencz közsé- 
gének történelme ilyet látszik mutatni. 

Arra a kérdésre, mikor tértek az oroszok a keresztény hitre, 
mikor hagyták el az uniót, s mikor s ki által alapíttatott a mun- 
kácsi püspökség, csak a III. kötetben nyerhettünk volna kime- 
rítő választ, — ámbár az első kérdésre vonatkozólag egy helyt 
úgy nyilatkozik Bidennann, hogy az Almossal bejött oroszok már 
keresztények voltak s így a kereszténységet még ősi lakhelyökön 
s így görög szertartás szerint vették fel. 

Bidermann, mint már fentebb is említeni, gazdag appará- 
tussal fogott hozzá munkája megírásához, — mint arról műve 
1. kötetének Előszava után be is számol, a hol 35 nyomtatott, 
64 önálló kézírati munkát s 6 hivatalos jelentést sorol fel, mint 
kútl’orrást, miből merített. E beszámolóból látjuk, hogy felhasz- 
nálta úgy Décsit, és Basilovicsot, valamint a Lucskay munká- 
ját, és merített mindazon művekből, — melyek, mint a nyomtatott 
művek java része, részint közvetve, részint pedig, mint pl. a 
Moszlyanovics, Lehoczky, Bacsinszkv kézirati művei, közvetlenül 
foglalkoznak a magyarországi oroszok múltjával. — E gazdag 
forráskészlet eredménye aztán az, hogy művének II. részében a 
szöveg alatt lévő jegyzetek több mint felét foglalják el az egyes 
lapoldaloknak, — mely jegyzetek valóságos kincses bányát képez- 
hetnek arra nézve, ki a magyarországi oroszok történelmének 
tanulmány ozásánál avagy megvizsgálásánál nem használtatja fel 
eredetiben azon forrásokat, mikből Bidermann merített. 

Az elmondottakból, nézetem szerint, két dolog világlik ki. 
Az első az, hogy őszintén sajnálni lehet a mű III. részének 
elmaradását, — a másik pedig az, hogy Mészárossal együtt 
Bidermann is óvatosan olvasandó ott, hol a magyarországi oro- 
szok anyagi és szellemi elmaradásának okairól szól. 

A magyarországi oroszok történelmével foglalkozó önálló 
művek közt a legújabb Duliskovics János »IsztoricseszkijaCserti 
Uhro-Ruszkih« czímű munkája, melynek I. kötete 1874-ben, a 




. • 



658 



A MAGYARORSZAGI OROSZOK 



II. kötete 1875-ben, a III. kötete pedig 1877-ben Ungvárt 
jelent meg. 

Duliskovics 1815-ben Máramaros vármegye Holyatin köz- 
ségében papi szülőktől született s középiskolái befejezése után 
maga is papi pályára lépett. Felszenteltetése után azonnal java- 
dalmat nyert s így mintegy hallgatagon lemondott, azaz inkább 
lemondani látszott minden magasabb, akár hivatali akár tudo- 
mányos aspiratióról, ismert dolog lévén, — hogy a ruralis papos- 
kodás, távol tartván az embert úgy a tudományos, mint a hiva- 
talos központtól, csak a legritkább esetben nyújt alkalmat akár 
a tudományos, akár a hivatalos pályán előrehaladhatni. 

A Duliskovics példája azonban azt mutatja, hogy az erős 
akarat és fáradhatlan tevékenység egy vidéki papnak is szerez- 
het irodalmi babérokat. — miután Duliskovics ámbár halála 
napjáig falusi pap volt, mégis képes volt munkáját nemcsak 
megírni, — hanem a mi nálunk még ritkább, ki is adni. Meghalt 
mint bereg-szent-miklósi esperes-lelkész 1883-ban. 

A Duliskovics által írt s kiadott munka általános jel- 
lemzéséül csak annyit óhajtok megjegyezni, hogy az csaknem 
fordítása a Lucskav, Mészáros és Bidermaun munkáinak, — 
miután a magyarországi oroszok külső történelmét szóról-szóra 
Bidermannból írja ki, — míg a belső történelemben Mészárost 
és Lucskayt másolja. 

A mit fentebb Lucskav munkájának I. kötetére nézve meg- 
jegyeztem volt, ugyanaz áll a Dulicskovics művének 1. kötetére 
nézve is, hogy t. i. e kötet, egy kis leszámítással, oly kérdéseket 
tárgyal, mik csak laza összefüggésben vannak a magyarországi 
oroszok történelmével. Duliskovics munkájának ez I. kötete, 
ugyanis, javarészt a slávok általános történelmével foglalkozik 
s mint ilyen, bátran képezhetné bármely szláv nép történelmének 
első részét. Távol legyen azonban tőlem, hogy ezt hibáúl róvjam 
föl Duliskovicsnak, — miután jól tudom, hogy egy nép törté- 
nőimét annál alaposabban ismerjük, mennél messzebb megyünk 
múltjának nyomozásában. Ez igazság azonban még sem teszi 
igazolttá azon eljárást, melyet Duliskovics kövét, — hogy pl. 
oly kérdéseket is részletesen tárgyal, melyek csak igen távolról 
vonatkoznak egy nép múltjára. 

Duliskovics különben a szlávok általános történelmének 
előadásában követi Lucskay azon fentebb említett hibáját, hogy 
szláv eredetűnek igyekszik bemutatni az ó s középkor majdnem 
minden nevesebb népeit. 

A munka legderekabb, így leghasználhatóbb részét annak 

III. s részben II. kötete képezi, melyekben a magyarországi 
oroszok egyházi történelme tárgyaltatik, — még pedig azon egy- 



TÖ RTENETÍ R Á NANA K TÓ R TÉNELME. 



659 



szerű okból, mert a Lueskaynál található okiratokat egész terje- 
delmökben közli s így azokra nézve, kik Lucskayt nem olvashat- 
ták, — kitűnő fontossággal bír. 

Hogy a III. s részben II. kötet szövegének több mint felét 
az egész terjedelmükben, eredetiben közölt okiratok képezik, az 
előnye is, hátránya is a munkának. Előnye annyiban, hogy fel- 
használhatják ez okleveleket azok is, kik a munka nyelvét, az 
oroszt, nem bírják írásban, — hátránya pedig annyiban, ameny- 
nyiben a terjedelmes okmányközlések az előadás kerekdedségé- 
nek és világosságának rovására esnek. 

Jellemző sajátsága a Duliskovics munkájának az, hogy 
önálló nézettel csakis a magyarországi oroszok politikai helyze- 
tére nézve bír, míg a többi kérdésnél csak egyszerűen előadja 
az egyes szerzők nézeteit, --- s hogy másrészt az unió ellen csak- 
nem oly animozitással viseltetik, mint Mészáros, s így különös 
súlyt fektet azon adatokra, mik azt bizonyítják, hogy a magyar- 
országi oroszok jó korán hagyták el s csak nagy nehezen fogadták 
vissza az uniót. 

Duliskovics felhasználta az ungvári püspöki levéltárnak, — 
melyben hónapokig búvárkodott — idáig ismeretlen adatait is, 
ámbár, mint nem hivatásos történetíró, — azok felhasználásában 
nem járt el a kellő kritikával. 

A szóban forgó 5 kérdés közűi, mint már említem, Dulis- 
kovics csak arra ad határozott s önálló feleletet, mely a magyar- 
országi oroszok politikai helyzetére vonatkozik, — míg a többi 
négyre csak közvetve felel. 

Duliskovics azon nézet felé hajlik, hogy a magyarországi 
oroszok őslakói e honnak, kik későbbi bevándorlások által 
melyek közöl az utolsó a múlt században történt, gyara- 
podtak. 

Koriátovics, Duliskovics véleménye szerint, 1338. vagy 
39-ben jött be Magyarországra, nem ugyan negyvenezer család- 
dal, de mindazáltal tekintélyes számú kísérettel, — s itt mint 
nem-egyesűlt vallású alapította a csernekheg vi zárdát és gondos- 
kodott a nem-egyesűlt papság ellátásáról. Koriátovics, mint 
Duliskovics hiszi, 1365. vagy 95-ben öletett meg Podoliában s 
utódok nélkül hunyt el. 

A magyarországi oroszok, Duliskovics nézete szerint, nem- 
csak szabad emberek voltak, mint Bidermann állítja, hanem ép 
oly önálló s illetve autonómiával bíró tagjai voltak a magyar 
szt. koronának, mint a kunok, jászok és szászok, — de míg ez 
utóbbiaknak sikerűit kiváltságos helyzetüket egész 1848-ig meg- 
védeni, — addig az oroszok szabadalmai részben még a felkelé- 
sek, részben pedig Mária Terézia korában áldozatul estek az 



660 



A MAGYARORSZÁGI OROSZOK STB. 



egyes olygarcbák birtok- és hatalomszomjáiiak, illetve a földes- 
urak kapzsiságának. 

A keresztény vallást, Duliskovics szerint, Cyrill és Metbód 
testvérektől, avagy ezek tanítványaitól vették fel a magyarországi 
oroszok és az uniót még Kerulár korában hagyták el s csak a 
XVII. század közepe táján tértek alioz teljesen vissza. 

Duliskovics Basilovies, Lucskav és Mészáros után azt 
vitatja, bogy a magyarok a keleti egyház bívei voltak egész 
II. Endre koráig, a midőn a híres latinizáló III. Incze pápa 
nyomása alatt a nyugati egyház kezdte a keletit a helyéből 
kiszorítani. 

A munkácsi püspökséget, Duliskovics szerint, lvoriátovics 
Tódor alapította a zárdával egyidejűleg, t. i. 136n-ban a nom- 
egyesűlt vallású nép javára. 

A magyarországi oroszok történelmét tárgyaló e munkákon 
kívül még igen sok oly mű van, mely nem foglalkozik ugyan, ex 
professo, a magyarországi oroszok történelmével, de tárgyánál 
fogva sok oly adatot tartalmaz, melyeket a magyarországi oro- 
szok történelmének megírásánál mellőzni nem lehet. 

Ezen művek közé tartoznak első sorban az oroszok által 
lakott megyék és városok monographiái, továbbá a munkácsi és 
eperjesi egyházmegyek azon névtárai, melyekben egyháztörté- 
nelmi tanulmányok foglaltatnak, végre pedig az egyetemes és 
részleges egyháztörténelmek, — melyek közűi a magyarországi 
oroszokra vonatkozólag a legbővebb ismertetést Balugyánszky 
András »Egyháztörténelme« nyújtja, önálló fejezetben foglalkoz- 
ván a magyarországi oroszok egyházi múltjával. 



Végűi még két rövid megjegyzést kívánok tenni. Olvasva 
a fenti ismertetést, sokan talán azt fogják mondani, bogy feles- 
leges idő- és helyvesztegetés volt a kérdéses öt vitás pontot min- 
den szerzőnél külön előhozni. En azonban azon okból jártam így 
el, mert azt hiszem, hogy ez öt pontból Ítélhetni meg legjobban 
úgy az egyes szerzők fáradozásának eredményét, valamint azok- 
nak az igazsághoz való viszonyát. 

Másik megjegyzésem az, hogy a magyarországi oroszok 
szereplései múltban legnagyobbrészt csak az egyházi téren nyil- 
vánúlt — s hogy így történelmünkben is az oroszlánrészt az 
egyházi viszonyok tárgyalása fogja mindenkor elfoglalni. 



Zsatkovics Kálmán,